
21
végbement eseményeknek állította be. Ezzel kiadta a jelszót, hogy az emlékek újraren-
dezése, a büntettek eltussolása megengedett, és egyúttal nem remélt lehetőséget kínált
Velence jogosultságainak és a ténylegesen hatalma alá tartozó birtokoknak - figyel-
men kívül hagyva, de mégis leplezve azok eredetét - a kikezdhetetlen törvényesítésé-
re. A figyelmet Konstantinápolyról elterelve nyugatra irányította át, így lépett elő a
Rialto jelmezes forgatagában Léthé fátyla alól, a múlt mélyéből az újabb maskara:
Clio álarca, amely mögött egy a zsákmány önző kisajátítását igazoló történet historiog-
ráfiai, képzelet szülte és rituális elgondolása rejlik, amelyben Velence egyszerre tet-
szeleg Trója és Róma maszkjában, mintegy új Rómaként és második Bizáncként,
miközben - második Jeruzsálemnek állítva be magát - ezek anyai javait régtől élvező
lányának és örökösnőjének bőrébe bújik.
94
A kulturális emlékezet furcsa játékának lehetünk tanúi, amiből természetesen
nem szabad elhamarkodott következtetést levonnunk.
95
A történész mégis túl hamar él
a „hamisítás", a „szándékos", mi több „rosszindulatú ferdítés" és a „képzelet gazdag
fikció" vádjával, ha téves, a szerző és megbízója számára hasznot hajtó beszámolóval
találkozik. Pedig ezeket sem kérdőjelezhetjük meg teljes mértékben, hiszen az ember,
miközben emlékeit felidézi, általában nem állít hazugságokat, s ugyanez érvényes az
uralkodókra és az őket körülvevő elitre is. Megesik azonban, hogy az emlékezet tudat-
talanul alkotja meg az emlékeket, manipulálja az élményeket és a tapasztalatokat,
összekapcsolja azokat más emlékekkel, új, eddig még át nem élt képzetekké változtat-
ja, és ezeket, de kivált a kellemetlent és a szégyenteljest, hozzáigazítja a pillanat igé-
nyeihez. Az alkotó felejtéstől és elhallgatástól sem mentes képzeteibe eközben beszi-
várog mindenféle helytelen, téves, vágyott és óhajtott elképzelés, amelyek összekeve-
redve a régi élményekkel és tapasztalatokkal, új egészet alkotnak, amelynek konstruk-
tivitása, fikcionalitása, igazságtartalma immáron átláthatatlanná válik, még eredeti
alkotója sem lesz képes rekonstruálni - legalábbis addig nem, amíg történeti-kritikai
módszer rendelkezésére nem áll. Egyének esetében ugyanúgy működik mindez, mint
közösségek esetében. Hiszen a kollektív emlékezet az egyéni emlékezetből táplálko-
zik.
A közösség ilyen esetekben úgy működik, mint egyfajta dinamikus történeti
adattároló. A kommunikáció, illetve az információ átadásának más módszerei, bármi-
lyen töredékesen és szétválogatva is, de megőrzik a múltbeli tudást, igaz, ugyanakkor
folyamatosan alakítják is azt. Az alkufolyamatok - történjenek szóban vagy írásban,
irányítsa azokat a heterogén és érdekeit időnként változtató társadalmi és kulturális elit
tudatosan vagy ösztönösen - döntő szerepet játszanak. Mégse beszéljünk tévedésről,
nevezzük inkább emlékezeti modulációnak, amelyet, ugyebár, minden emberi agy
folyamatosan végez. Az emlékezet a feltételekhez, indítékokhoz, a kérdéses pillanatok
igényeihez és az éppen aktuális torzító tényezőkhöz alkalmazkodva hozza létre az
emlékeket, amelyeket az adott pillanatban rá ható impulzusoknak megfelelően mindig
újra és újra átformál. Éppen ezért az elsődleges és a másodlagos, vagyis a tudattalanul
eredményesen ható, illetve tudatosan előidézett torzító tényezők széles palettája tárul
fel előttünk. Sokszor tapasztalható, hogy az egyes tapasztalatokat egy hasonló jellegű
másik felülírja. Ennek megfelelően azonban a kollektív emlékezet a „közösségi én"-re
épül - akárcsak az individuum emlékezete a maga szintjén.
Velencét sem tekinthetjük a fentiek alól kivételnek. Sőt éppen ellenkezőleg:
Velence kollektív és kulturális emlékezete az emlékezettorzítás iskolapéldájának ne-
vezhető. A valóságtól idegen, de valóságos emlékként tárolt események váltak cselek-
vési impulzusuk kiinduló pontjává. A háttérbe szorított győzelem mással magyarázha-
Comentários a estes Manuais